Lelki kábítószer

A dolog azzal kezdődik,
hogy találkozunk valakivel, akiről el hisszük,
hogy a lelkünkben folyamatosan hordott szerelem-kabát éppen rá való.
Hirtelen sikerünkön felbuzdulva gyorsan rá is húzzuk ezt a kabátot.
Pont ráillik.
Remek.
Az élet szép, a világ kerek.
Aztán kezdjük megismerni a másikat.
Először persze elhessegetjük a rossz benyomásokat,
múló, gonosz kis sugallatnak aposztrofáljuk magunkban.
Egy idő után azonban belátjuk,
hogy az a bizonyos szerelem-kabát mégsem passzol a kiválasztottunkra.
Itt-ott megrepedt, vagy tartalmatlanul lötyög.
Aztán jön az újabb meg nem felelés,
vagy csalódás, egy rosszul elsült mondat,
egy fájdalmat kiváltó reakció.
A zsetonok szép csendben sokasodnak.
De mint azt tudjuk fizikai tanulmányainkból,
a toronyépítés véges folyamat.
Ha túl sokat rakunk egymásra,
összedől.
Ilyenkor utolsó kétségbeesésünkben ragaszkodunk a másikhoz,
belécsimpaszkodunk, mint hegymászó a biztonsági kötélbe,
de ez már csak az agy különös játéka velünk.
Apropó! Ragaszkodás.
Minél harciasabb és erőszakosabb a tulajdonosi vágy,
annál gyorsabb lesz az elhalás.
Tudatra és öntudatra ébredtünk.
A zsetonok összegyűltek.
Túl sok rakódott egymásra.
„Nehéz a boldogságtól búcsút venni”- tartja a sláger.
És ez tényleg így van.
A már egyszer megtapasztalt boldogságba sokszor irreális kényszerességgel kapaszkodunk,
különféle hazugságokat gyártva a magunk megnyugtatására és a kapcsolat végsőkig való nyújtására.
A változatosság nemcsak gyönyörködtető körülmény,
hanem maga a szükségszerűség.
Ezek után csak néhány notórius romantikusnak maradhat meg az illúzió:
igenis van egyetlen szerelem,
A SZERELEM,
ami ránk vár, ami a miénk,
ami az életünk és az életünk értelme is egyben.
Ha nem is igaz, lelki kábítószernek megteszi.
Valamiben úgyis muszáj hinni.
Miért ne lehetne olyan, aki épp ezt választja hite tárgyának.

-Intera-

Only a question?/Csak egy kérdés?

Feltennék neked egy kérdést:

Mit jelent számodra az hogy boldogság?

Gondolkoztál már ezen?

Mitől lehet egy ember igazán boldog?

És mitől lehetsz az Te.

Ez a fogalom mindenki számára szubjektív .

És egy elég megfogalmazhatatlan dolog.

A tudósok azt állítják,

hogy egyetlen kocka csokoládé is magában hordozza a boldogságot,
mivel a fogyasztás után az agyunkban béta-endofin szabadul fel.

De vajon ez valóban is elég számunkra a boldogsághoz?

Az ember életében két világ van.

A nagyvilág,

és az ugynevezett kisvilág.

A nagyvilágba tartozik a pénz,a siker,a hatalom.

A kisvilágba pedig a szerelem.

Sose sikerülhet teljes egyensúlyba hozni a nagyvilág boldogságának forrásait.

Csak a kisvilágét.

Mármint állítólag.

Ezek csak feltevések és elméletek.

Lehet hogy számodra teljesen mást jelent a boldogság.

De az biztos hogy mindig elmúlik.

Lehet 1 percig tart lehet 1 évig vagy tovább.

De sose örökké.

Az életük során mindig 2 érzés fog haladni melletünk.

A boldogság és a szomorúság.

Ezek sose szűnnek meg.

Mint egy mérleg.
Néha erre néha arra billen,

és senki sem tudhatja meddig marad lent az egyik és mikor billen át a szélsőség túlsó oldalára a mérleg nyelve.

De ezt a kérdést helyettünk senki sem válaszolhatja meg.

Az is lehet, hogy nemis tudjuk mitől lehetnénk igazán boldogok.

És az is, hogy napról napra változik a boldogságunk forrása.

De ha megtaláltad,

akkor használd ki az időt mielött még azon veszed észre magad,

hogy a mérleg átbillen a másik oldalra.

Safe Harbour / Biztos menedék

"Megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy látni fogsz engem.
Nem jövök vissza.
Nem foglak megint keresztülvinni egy olyan dolgon,
mint ami ez volt.
Tovább kell élned az életed, anélkül hogy beleavatkoznék.
Olyan lesz, mintha soha nem léteztem volna."

Hát.
Ugydöntöttem egy időre eltűnök.
Kiszámíthatatlan ideig csak telefonon lehet majd elérni.
És ott se mindenkinek.
Így látom jónak.
Szükségem van egy kis felejtésre.
És ujra össze kell szednem magam.
Hogy egy idő után teljes lendülettel térhessek vissza.
És kiüresedett szívvel.
Nem leszek oylan mint régen.
Sajnos már nem menne.
Változok.
Egyszerűen más leszek.
Bár ebből te semmit sem fogsz érzékelni.
Nekem viszont sokkal könnyebb lesz.
Sokan fájdalmat okoztak nekem.
Pedig annyian mondták már hogy milyen szívtelen vagyok.
És ismét bebizonyosodott hogy sajnos mégsem.
Hehe dejóislenne :D.
Bár csak azok az emberek tudnak megbántani akik fontosak nekem.
Most is így történt.
Bár mégis szeretném ha nagyon boldogok lennének valakivel.
És biztos vagyok benne, hogy ez így is lesz.
Azért eléggé megbántam hogy ilyen könnyen megnyíltam.
És hogy ennyire őszinte voltam náhány emberrel.
Bár ezt már megszokhatuk tőlem.
És azt is hogy ilyenkor nem válogatok a szavak között.
De még mindig ugyanugy gondolok mindent, mint akkor.
Köszönöm 2 embernek, hogy eltudtam mondani nekik mindent.
Végighalgattak és több kevesebb sikerrel tudtak segíteni is.
Ők bármikor hívtanak most is.
De ez természetes számomra.
Szeretlek titeket ( L ).
Dehát elvégre is az ember mindenből tanul valamit.
Azt csak magad döntheted el hogy ebből előnyt kovácsolsz-e.
Vagy elkezded sajnálni magad és nem lépsz tovább.
Nekem ehez semmi kedvem ezért az elöbbit választom.
Vártam már elég időt rájuk.
És meguntam a várakozást és azt is , hogy állandóan megbántanak,
akaratuk ellenére is.
Szóval felőlem mostmár teljes mértékig azt csináltok amit akartok.
Csak nehogy késöbb jöjjetek rá mit is akartok igazán.
Ha megszeretsz valakit mondd a szemébe és ha meggyűlölsz azt is.
Mondd meg neki mit akarsz tőle vagy mit nem őszintén.
És így nincsenek félreértések.
Bár az embereket még mindig nemértem.
Senki sem tudja mit akar.
Én már tudom.
Felejteni.

"Ne aggódj!
Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted,
mint a szita!
A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő."

Szóval most egy ideig nem leszek elérhető.
De nemsokára ismét az leszek.
Addig is puszilok mindenkit.


"Így inkább Júlián gondolkodtam még egy kicsit.
Vajon mit csinált volna, ha Rómeó faképnél hagyja,
nem azért mert száműzik a városból, hanem mert egyszerűen megunja őt?
Vagy mondjuk Rozália alaposan lehordja, és ettől Rómeó meggondolja magát?
Vagy nem veszi feleségül Júliát, hanem egyszerűen kereket old?
Úgy véltem, tudom, mit érzett volna akkor Júlia."




"Alkonyat van megint.
Újra vége van valaminek.
Bármilyen tökéletes is egy nap,
mindig véget ér."

{YouTube: David Guetta feat. Kelly Rowland-When Love Takes Over}

Once in a Lifetime/Egyszer az életben

Furcsa.
Bár mostanába minden az.
Talán már megse kéne lepődnöm.
Gondolkoztam sok mindenen az utóbi időben és nemis voltam túl jól.
Fogalmam sem volt mit csináljak és hogyan.
Talán még aztsem tudtam mit akarok igazán.
És az idő ezen nemsokat változtatott.
Csak mégrosszabb lett.Túl sok mindent tudok amit talán nemis kellene.
Könnyebb lenne.
Egyébként meg nemis értem magamat.
Miért borulok ki mostanába mindenen ami....?
Nem értem minek strapáltam eddig is magam, olyan emberek miatt akik miatt nemkellene.
Csakhogy ez nemilyen könnyű.
Ha már felnyitottad a szíved.Nem eldöntés kérdése hogy kihez hogyan viszonyulnak az érzéseid.
Akkor persze sokkal könnyebb lenne minden.Azt mondanám utálom vagy éppen szeretem és ugyis lenne.
Egészen meglepődök mostanába milyen furcsa dolgokra veszem rá magamat.
Szereték olyan lenni mint régen olyan könnyű lenne.
Olyannyira jó teljesen kiűríteni a szívedet az érzésektől mint amennyire hiányoznak egy idő után.
És nekem is hiányoztak és már nemis próbáltam eltaszítani magam mellöl az embereket.
Hiba volt.Nagy hiba.Nemakarok szeretni senkit.
És a senkit szó szerint értem.Mindenki kétszínű és önző.
Mindenki becsapja a másikat vagy csak fájdalmat okoznak egymásnak.
Talán nemis így akarják és csak véletlen az egész.
Felse tűnik nekik mekkora fájdalmat okoznakÉs az benne a rossz hogy nemis az ő hibájuk.
Talán csak az enyém mert megbíztam bennük.
Túl közel kerültek hozzám rövid idő alatt.
Szerettem volna megint naív lenni csak egy kicsit.
Mert jobb néha ha nem nyitjuk ki a szemünket.
És a fejünket a föld alá dugjuk,hogy semmit se haljunk meg ami fájdalmat okoz.
De ezt sem csinálhatjuk örökké.
Pedig szerettem volna,de nekem se ment.Összetörtem de össze sem törtek.
Magamat áltattam.
De legalább addig jó volt.
Talán ugyanígy csinálnám ismét és talán nem.
Áltatnám magam mert megéri és mert nem.
Ehinnék mindent még azt is amit nemis mondanak.És mégis boldog lennék.
Aztán jönnek akik mondják ugyirigyellek.
Miért?Minek?Engem?
Semmi okod nincs rá,mert semmi vagyok.
Jelen pillanatban állítom egy pillangó jobban ézri magát nálam.
És minél többet gondolkozok annál rosszabb.
Egyedül érzem magam pedig tudom hogy nemígyvan.Nemis értem miez az egész.
Egészen hozzá szoktam a magányhoz.
És szerettem.de rájöttem milyen üres érzések nélkül az élet.
Annyival másabb.
Persze soha nemtudod kizárni teljesen az életedből lehetetlen.
És soha ne is tedd ezt.
Csak még rosszabb lesz neked.
Mégha máshogy is gondolod.De talán én most mégis ezt fogom tenni ismét.
Ha valaki megkérdezné milyen érzést utálok a legjobban gondolkodás nélkül rávágnám hogy a szerelmet.
És ugyanezt felelném arra is hogy mit szeretek a legjobban.
Volt már hogy megkérdezték és elképedve néztek rám.
Hogy ezt most komolyan gondolod?Igen.
Ha szeretsz valakit teljesen rávagy bizva kivagy szolgáltatva neki.
Minden mozzanatára és minden szavára figyelsz.Túlságosan is és még aztis meghallod vagy meglátod amit nemkéne.
Nem vagyok szerelmes és nemis akarok az lenni.Nem érné meg.
Ha beleszeretnék valakibe,belé,bárkibe csak fájdalmak sorozatát indítanám el magam felé.
De talán egyszer mégis megteszem.Gondolkodás nélkül.Újra.


Vannak filmek amik a valóságban nem léteznek.
De mégis olyan jó néha hinni bennük.
Mégha csak egy picit is.
{YouTube-Bella's Lullaby}


Mert számomra tökéletes hely.

There is a dot always/Mindig van egy pont

"Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükséged van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.

Mindig van egy pont....

Gondolkodj! Ne gondolkodj!
Éld az életed!
Minden fejben dől el-ezt te is tudod."

Bitter Sweet/Keserédes

Csak rohansz előre és megpróbálsz nem hátra nézni,
de valamiért mégis megfordulsz.Valamiért.
Közben egyensúlyod keresed a múltba merengve,
miután rájösz, hogy értelmetlen.
Csak most döbbentél rá mit is érzel igazán.
Undort és szánalmat,csupán ennyi maradt belőle.
Miután eldöntesz valamit.
Amit már az első nap megszegsz.
Talán nem is baj, talán ez az egész csak egy rossz feltevés volt és mindez csupán csak a tudatlanság erejének köszönhető.
És ez a mérhetetlen üresség amely már szinte saját testet ölt testedben.
Mert azt akarod, hogy így legyen inkább így mint...
De mégis tele vagy érzésekkel melyeket másoktól kapsz cserébe, nemis vagy üres de mégis.
Ellentétek sokasága nyüzsög a fejedben és egy kérdés.
Miközben csak vársz.
Talán pont rád várok, talán nem.
Észre sem veszed milyen nagy sebességel halad körülötted a véges idő.
De te csak arra gondolsz, hogy ismét milyen ironikus az élet.

Remembrance/Emlékezés

Néha úgyérzem,

hogy becsapom az egész világot éppen azzal,
hogy őszinte próbálok lenni a körülöttem élő emberekkel.
Nemtudom jól teszem-e, lehet hogy nemígy kéne,
lehet hogy rengeteg hibát halmozok egymásra ez által.
Lehet, de nem biztos, nemtudom.
De mégis úgy érzem, hogy kihasználom az embereket a nyílt őszinteségemmel,
És ezzel fájdalmat okozok nekik.
Néha jobban fáj az igazság mint bármi.
Talán jobb lenne, ha titkolnám igazi érzéseimet.
Talán egy kósza emlékfoszlányért hajszolom magam a végtelenig,
melyet már sosem kaphatok vissza,
és nemis biztos, hogy vissza akarom kapni.
Őszintén szólva magam sem tudom mit is akarok.