Csak rohansz előre és megpróbálsz nem hátra nézni,
de valamiért mégis megfordulsz.Valamiért.
Közben egyensúlyod keresed a múltba merengve,
miután rájösz, hogy értelmetlen.
Csak most döbbentél rá mit is érzel igazán.
Undort és szánalmat,csupán ennyi maradt belőle.
Miután eldöntesz valamit.
Amit már az első nap megszegsz.
Talán nem is baj, talán ez az egész csak egy rossz feltevés volt és mindez csupán csak a tudatlanság erejének köszönhető.
És ez a mérhetetlen üresség amely már szinte saját testet ölt testedben.
Mert azt akarod, hogy így legyen inkább így mint...
De mégis tele vagy érzésekkel melyeket másoktól kapsz cserébe, nemis vagy üres de mégis.
Ellentétek sokasága nyüzsög a fejedben és egy kérdés.
Miközben csak vársz.
Talán pont rád várok, talán nem.
Észre sem veszed milyen nagy sebességel halad körülötted a véges idő.
De te csak arra gondolsz, hogy ismét milyen ironikus az élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése