Lelki kábítószer

A dolog azzal kezdődik,
hogy találkozunk valakivel, akiről el hisszük,
hogy a lelkünkben folyamatosan hordott szerelem-kabát éppen rá való.
Hirtelen sikerünkön felbuzdulva gyorsan rá is húzzuk ezt a kabátot.
Pont ráillik.
Remek.
Az élet szép, a világ kerek.
Aztán kezdjük megismerni a másikat.
Először persze elhessegetjük a rossz benyomásokat,
múló, gonosz kis sugallatnak aposztrofáljuk magunkban.
Egy idő után azonban belátjuk,
hogy az a bizonyos szerelem-kabát mégsem passzol a kiválasztottunkra.
Itt-ott megrepedt, vagy tartalmatlanul lötyög.
Aztán jön az újabb meg nem felelés,
vagy csalódás, egy rosszul elsült mondat,
egy fájdalmat kiváltó reakció.
A zsetonok szép csendben sokasodnak.
De mint azt tudjuk fizikai tanulmányainkból,
a toronyépítés véges folyamat.
Ha túl sokat rakunk egymásra,
összedől.
Ilyenkor utolsó kétségbeesésünkben ragaszkodunk a másikhoz,
belécsimpaszkodunk, mint hegymászó a biztonsági kötélbe,
de ez már csak az agy különös játéka velünk.
Apropó! Ragaszkodás.
Minél harciasabb és erőszakosabb a tulajdonosi vágy,
annál gyorsabb lesz az elhalás.
Tudatra és öntudatra ébredtünk.
A zsetonok összegyűltek.
Túl sok rakódott egymásra.
„Nehéz a boldogságtól búcsút venni”- tartja a sláger.
És ez tényleg így van.
A már egyszer megtapasztalt boldogságba sokszor irreális kényszerességgel kapaszkodunk,
különféle hazugságokat gyártva a magunk megnyugtatására és a kapcsolat végsőkig való nyújtására.
A változatosság nemcsak gyönyörködtető körülmény,
hanem maga a szükségszerűség.
Ezek után csak néhány notórius romantikusnak maradhat meg az illúzió:
igenis van egyetlen szerelem,
A SZERELEM,
ami ránk vár, ami a miénk,
ami az életünk és az életünk értelme is egyben.
Ha nem is igaz, lelki kábítószernek megteszi.
Valamiben úgyis muszáj hinni.
Miért ne lehetne olyan, aki épp ezt választja hite tárgyának.

-Intera-

Only a question?/Csak egy kérdés?

Feltennék neked egy kérdést:

Mit jelent számodra az hogy boldogság?

Gondolkoztál már ezen?

Mitől lehet egy ember igazán boldog?

És mitől lehetsz az Te.

Ez a fogalom mindenki számára szubjektív .

És egy elég megfogalmazhatatlan dolog.

A tudósok azt állítják,

hogy egyetlen kocka csokoládé is magában hordozza a boldogságot,
mivel a fogyasztás után az agyunkban béta-endofin szabadul fel.

De vajon ez valóban is elég számunkra a boldogsághoz?

Az ember életében két világ van.

A nagyvilág,

és az ugynevezett kisvilág.

A nagyvilágba tartozik a pénz,a siker,a hatalom.

A kisvilágba pedig a szerelem.

Sose sikerülhet teljes egyensúlyba hozni a nagyvilág boldogságának forrásait.

Csak a kisvilágét.

Mármint állítólag.

Ezek csak feltevések és elméletek.

Lehet hogy számodra teljesen mást jelent a boldogság.

De az biztos hogy mindig elmúlik.

Lehet 1 percig tart lehet 1 évig vagy tovább.

De sose örökké.

Az életük során mindig 2 érzés fog haladni melletünk.

A boldogság és a szomorúság.

Ezek sose szűnnek meg.

Mint egy mérleg.
Néha erre néha arra billen,

és senki sem tudhatja meddig marad lent az egyik és mikor billen át a szélsőség túlsó oldalára a mérleg nyelve.

De ezt a kérdést helyettünk senki sem válaszolhatja meg.

Az is lehet, hogy nemis tudjuk mitől lehetnénk igazán boldogok.

És az is, hogy napról napra változik a boldogságunk forrása.

De ha megtaláltad,

akkor használd ki az időt mielött még azon veszed észre magad,

hogy a mérleg átbillen a másik oldalra.